Jégtörés

A levegő lehűl, minden megfagy, Pár éles jégcsap készül, hogy lecsap, Hideg barna és kék szemek. Hatalmas, otromba, hideg gleccser, Lelkünkig hat, ahogy a jég reccsen A nagy, nehéz tömb megreped. Megindul a hó a repedésen, Magával sodor minket a mélybe, Megfagyaszt, mindent betemet. Idővel a tömb olvad, kienged, Minket jég-börtönünkből elenged, Csak víz marad, mi nem repedt. Hagyd, hadd fogjam meg kihűlt kezedet, Hogy megszárítsam elázott lelked, Szívünkben újra meleg lesz.



2018. október 23.

Esti eső

Az eső hull, nem vigasztalja semmi. Dörög, villámlik, mindent szétrombolna. A fényes nappal éjszakába fordul, És olyan messzinek tűnik a holnap. A mellkasom fáj, lelkem kiszakadna, Mint mágnes, vonzza magához a párja. Minden törekvése falba ütközik, Húzóját csak passzív gyűlölet várja.

Semmi sem számít, menekülnék hozzád. Más a Földön nem nyújt vigaszt számomra. Minden, ami az éjszakában maradt, Csillagunk, mely ragyog mindkét városra. Bár most hang nélkül, könnyezve ordítok, És nem látom a túloldalt felkelő napot, Tudom, hogy ott van, és megint felbukkan, Felszárítja lelkünk, mikor ránk ragyog.


2018. október 16.

Hideg ismerős

Üdvözöllek itt újra, barátom!

Kicsit meggyengültél már, látom.

De ha akarod, tiéd a lelkem,

Nehéz ellene bármit is tennem.

Te, kit boldogságban sose látok,

Kétely és bánat a te országod.

De most, hogy szabad lehetnék, itt vagy,

És vállamra csúsztatod ujjaidat.

Az irányítást akarod tőlem,

A fejemben vagy, nem tűnsz belőle.

Lelkem ételed, rágod húsomat,

A kezemen át bántasz másokat.

De nekem nem kellesz, más a vágyam.

Mindig csak a boldogságra vártam.

Megragadom, és kezemben marad,

Barátom, téged meg megfojtalak.

2018. szeptember 24.